2015. január 2., péntek

Az impulzív gyerek és az alvás

Meg kell nyugtatnod:

Az impulzív gyerekek nehezebben alszanak el, és nehezebben tudnak aludni folyamatosan. Közismert szunyókálók, 20-30 perces délutáni alvással, majd felébrednek még akkor is ha még mindig fáradtak. 


A mély alvás kulcsa egy impulzív gyereknél, 

Ha meg tudsz győződni róla, hogy teste nyugodt. Amikor biztonságban érzi magát és nyugalomban, az a 20 perc szundikálás hirtelen eltűnik, felváltva azt a pihentető 90 perctől 2 óráig terjedő alvásra. Ugyan ez igaz az éjszakára: szinte csodával határos módon az éjszakai felébredések is elkezdenek drasztikusan csökkenni.
Ott léted és a szagod lenyugtatja impulzív gyermekedet. Egy magasan impulzív csecsemő törekszik a veled való fizikai kontaktusra. Valószínűleg a gyerek üvölteni fog, ahogy a teste érinti az alvófelületet.
Nem úgy, mint azok a gyerekek akik nem olyan impulzívak, az élénk gyerekeknek sokkal nagyobb szükségük van, hogy testüket lecsendesítsük és megnyugtassuk. Nagyon fokozatos, támogató folyamat megtanulni a független alvást. Így a helyett, hogy sírni hagyod őt, megadom neked az engedélyt, hogy felvedd, tartsad amíg mély álomba nem merül, majd fektesd őt vissza.  Erre a kis plusz segítségre szüksége van és fejlődni fog.
Impulzív élénk gyerekeknek szükségük van ránk, hogy lehiggadjanak. Számíthatsz erre. Gondolj erre, és próbáld élvezni a helyzetet ahelyett, hogy egy újabb igényt teljesítenél, lehet ez egy időszak, amikor nem beszélsz velük; csak ülsz és gondolkozol, olvasol, befejezed a hímzésedet. 

Ezt lányom rajzolta a tavalyi facebook kampányomhoz, nézzétek meg még a hold is szomorú, hogy a gyerek nem fekszik le!

És emlékeztetőül a karácsonyi kihívásokra tavalyi bejegyzéseim: 

http://rosszagyerek.blogspot.hu/2013/12/karacsony-egy-elenk-gyerekkel.html
http://rosszagyerek.blogspot.hu/2013/12/barnim-es-az-unnepek-kihivas.html
http://rosszagyerek.blogspot.hu/2013/12/karacsony-virtuais-aknamezo.html
http://rosszagyerek.blogspot.hu/2013/12/mennyire-kell-ragaszkodni.html
http://rosszagyerek.blogspot.hu/2013/12/mit-tehetsz-hogy-nyugodtan-teljen-az.html
http://rosszagyerek.blogspot.hu/2013/12/meglepetes-es-robban-az-elenkbomba.html
http://rosszagyerek.blogspot.hu/2014/01/nalunk-robbant-az-elenkbomba-es-nalatok.html
http://rosszagyerek.blogspot.hu/2014/01/kibelezem-sajat-csaladi-unnepeinket.html

Ha szeretnéd megtanulni, hogyan segítheted gyermeked alvását, gyere el 2 órás webináriumomra (ára csupán 5.000 Ft).

https://www.elenkgyerekek.com/kepzesek/webinarium/

vagy a hanganyagos, illetve élő képzésemre célzottan csak az alvással kapcsolatban:

https://www.elenkgyerekek.com/kepzesek/almatlanul/

 


Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése