2014. június 24., kedd

Kreativítás az igenkeresésben:

Néha említettem már 8 éves fiamat, Barnit.

Aki szókimondásában egy déd-nagynénire hasonlít, aki annyira érzékeny, hogy nem tudunk a 49-es vonalán utazni, mert öreg szag van, és ez igaz más buszjáratokra is. A legjobb, amikor az idősek nagy számban fordulnak elő, mi nem utazunk tömegközlekedésen (nem idősgyülölet, inkább a bizonyos kor utáni ápolatlanság szagát nem viseli jól). Ma már ott tartunk, hogy ugyan mély levegőt vesz, majd percekig nem vesz levegőt, de legalább nem közli fennhangon, hogy "Öreg szag van". Előzőnap készített ételt nem eszik. Az már régi szerinte - jót mosolyogtam magamban, amikor nem volt hajlandó valami gyümölcsöt enni, mert nem aznap vettük, elmeséltem neki, hogy a gyümölcsöt sem aznap szedik le, amikor árulják, úgy tűnik belátta, de a főtt étel és a pékárú, na ezen még dolgozunk. Kicsi korában csak mintás pólót volt hajlandó felvenni, persze aminek a belsejében anyag volt, azt nem tűrte.
(Az étkezés és az öltözködés izgalmairól majd lesz még később szó.)
Az igen keresésében nagyon fontos volt az ő rendetlensége, ami leginkább a ruhásszekrénye körül alakult ki. Amíg a tesóval egy szobában lakott, kértem, hogy legalább addig pakoljon vissza, néha megtette. Majdnem egy éve költözött saját szobába. Akkor elszabadult a pokol.

Íme:




A kisember ugyan is kirántott mindent, mert ő AZT akarta felvenni, és mindent rántott, ezt a nagyszülőknél bőröndből is megcsinálja, csak úgy röpültek a ruhák, apukám mesélte. Ő azt találta ki magának, hogy minden polcnak legyen külön ajtaja, de valahogy nem túl hatékony, ha a bőrönd sem működik.

Múlt héten találtam ki a megoldást:

Így ugyanis látja a választékot, az hogy hogy működik nem tudom, ez nagyon friss ma csináltuk közösen. (Ő egyébként szelektáló a ruháknál is, nem csak a milyen kedvem van ma szempontból, hanem minden este fürdésnél szennyesbe rakja az aznapi viseletet.

Igyekszem beszámolni egy hét múlva, hogyan működik, reménykedem, hogy ez be fog válni! (Első reggel jól működött!)

Nagyon fontos a kreatív hozzáállás az élénk gyerekeknél.

Ha szeretnéd megérteni gyermekedet, gyere el 2 órás webináriumomra (ára csupán 5.000 Ft), ahol megtanulhatod a kitartó alaptermészet kezelésének alapjait.

https://www.elenkgyerekek.com/kepzesek/webinarium/

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése